38. Komárom - Kisbér

Komárom - Mocsa - Kocs - Dad - Császár - Vérteskethely -Kisbér

Megtett táv: 52 Km

Túrát teljesítők száma: 28 + 3 Fő

2015. április 18.



Túra Komárom-Esztergom Megyében


Az első olyan túrát szerveztük, amit teljes egészében egy másik megyében rendeztünk. Az úti célunk Komárom és Kisbér közötti 52 km-es szakasz volt. Szombat hajnalban indultunk busszal, egy kísérőautóval és egy kerékpárszállító utánfutóval, amit már péntek este már felszereltünk. Reggel fél 9-kor megérkeztünk a Monostori Erőd parkolójába, ahonnan megkezdtük túránkat. Utunkat hűvös idő, és erős széllökések jellemezték. Igaz, a szél ezen a napon a barátunk volt, mert végig hátszélben tekerhettünk. Az idegen terepen elkísért minket egy kisbéri házaspár, Orbán Imre és felesége Krisztina, ők voltak a mi idegenvezetőink a dombosnak nevezhető utazás során. Menet közben megtekinthettünk Komárom belvárosát, Császáron a Henryx City Wester Farmot, ami egy különleges élmény volt: itt található étterem, indián- és western múzeum, vasútállomás életnagyságú gőzmozdonnyal, vagonokkal, amely múzeum és kávézó is egyaránt. Henryx City egyik különleges szolgáltatása az egész évben kipróbálható rodeóbika. Rendszeresen szerveznek autós-, motoros- és countryfesztiválokat, nyári gyerektáborokat. A város látogatása mindenki számára ingyenes, sőt, amikor a tulaj megtudta, hogy kerékpáros csapat vagyunk, megvendégelt minket egy bögre teára. Köszönjük a nagyszerű vendéglátást!

Kisbéri érkezésünket a Mini Magyarország Makettpark-hoz terveztünk. A helyszínen egy kisvárosi pihenőhelyhez érkeztünk, ami alkalmas bármely évszakban a kikapcsolódásra. Rögtön a park szomszédságában található egy tó, amit kényelmes kövezett sétányon körbe lehet sétálni, bringázni. (A Mini Magyarország Makettpark a következő híres építményeket mutatja be: tatai vár, Turul-szobor, Szegedi Dóm, Kecskeméti Cifrapalota, Hortobágyi 9 lyukú híd, debreceni Nagytemplom, Őrség - Pityerszer, Hollókői Lábasház, Soproni Tűztorony, kőszegi Jurisics vár, Gödöllői Grassalkovich kastély, Váci Diadalív, Esztergomi Bazilika, Visegrádi Salamon torony, Tihanyi Apátság, Pannonhalmi Apátság, Dunakanyar, Pécsi Dzsámi, Parlament, Komáromi Monostori Erőd, Egri vár, Lánchíd, Budai Vár, Szegedi Zsinagóga, Jáki Templom, Villányi Pincesor, Kisbéri előkamrás parasztház, Kisbéri Neptun szobor , Kisbéri lóversenypálya lelátóval, Gyermekvasút, Budavári sikló, Kisbéri Lovarda, Balatoni első gőzhajó, Hősök tere az Andrássy úttal, Nyugati Pályaudvar, Aggteleki Cseppkő Barlang, Sziráki Kastély, Majki Apátság, Győri Városháza, Lillafüredi kastély a Fátyolvízeséssel, Kisbéri Lovashintó, Fertődi Kastély, Nagycenki Mauzóleum, Veszprémi Viadukt és Székesfehérvári Országalma)

Ezután átsétáltunk a lovardához (Kisbért, ezt a bakonyaljai kisvárost a lovak tették ismertté) és idegenvezetést is hallgathattunk a Helytörténeti Múzeumban. A ménest 1853-ban alapították, itt tenyésztették ki a "Kisbéri-félvér"-t. A lótenyésztés emlékét több épület együttese őrzi: Batthyány-kastély, Tiszti Kaszinó, Ménes Parancsnokság, Királyi Lovarda és az ehhez tartozó istállórendszer. A Lovarda Közép-Európa legnagyobb ilyen épületének számít. A tetejét ma is a 150 éves, 23 méter hosszú fenyőgerendák tartják.

Ez a túra egy komolyabb szervezést igényelt, nagyon sok háttérmunkával, de a túrázok hangulata és egész napi hozzáállása minden fáradalmat kárpótolt!

Szeretném megköszönni a kisbérieknek, Imrének, Krisztinának és lányaiknak, Lillának és Dórinak, a túravezetést, a vendéglátást, a túra során a kalauzolást, és legfőképpen a barátságot!